A Miniszterelnökség meghirdette a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) utolsó két pályázati felhívását, mintegy 2,4 milliárd forint keretösszegben. Ezekkel együttesen 16,07 milliárd forint áll rendelkezésre a magyarországi halgazdálkodás fejlesztésére. A pályázatokkal kapcsolatos ingyenes előminősítésünkre a cikk alján található űrlap kitöltésével jelentkezhet.
A most megjelent kiírások egyike az akvakultúrával foglalkozó vállalkozások – különösen a kis- és középvállalkozások – környezetvédelmi és erőforrás-felhasználási hatékonyságát segíti. Az 1,35 milliárd forint forrásból a hagyományos technikákon alapuló extenzív tógazdasági haltermeléssel összefüggő környezetvédelmi szolgáltatások miatt felmerülő többletköltségek kompenzációja valósulhat meg.
A másik, mintegy 1,05 milliárd forint keretösszegű pályázat a biológiai sokféleség és a vízi ökoszisztémák védelmét, illetve helyreállítását hivatott támogatni. A pályázat keretében az érintett halgazdálkodási vízterületek halgazdálkodási jogának vagyonkezelői, haszonbérlői, vagy alhaszonbérlői, minimum 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek projektjeik megvalósítására.
„A környezetvédelmi szolgáltatásokat biztosító akvakultúra fejlesztésének előmozdítása” című felhívásra 2017. május 2. és 2017. november 2. között nyújthatók be a támogatási kérelmek. A „Nyilvántartott halgazdálkodási vízterületek rehabilitációja, beleértve az ívási helyek fejlesztését és a vándorló halfajok vándorlási útvonalainak biztosítását” című felhívásra pedig 2017. április 27. és 2019. április 29. között lehet pályázni. A beérkezett kérelmek elbírálására értékelési szakaszonként kerül sor.
Az egyes pályázatokról szóló cikkeink az alábbi linkekre kattintva megtekinthetőek:
- ÚJ PÁLYÁZAT - Akvakultúrába történő környezetvédelmi célú beruházások
- ÚJ PÁLYÁZAT - Halgazdaságok termelési célú beruházásainak támogatás
- ÚJ PÁLYÁZAT - Haltenyészetek létrehozására
- ÚJ PÁLYÁZAT - Az akvakultúra terén történő innováció ösztönzése
- ÚJ PÁLYÁZAT - Halászati és akvakultúra-termékek feldolgozásának támogatása
- Uniós milliókat ad a kormány a halászati termékek értékesítésére
Forrás: kormany.hu