- 2016. március 17., csütörtök - 10:31
A Földművelésügyi Minisztérium által működtetett OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság az idei évben is meghirdeti filmpályázatát, amely országszerte elsősorban a fiatal korosztály elérését, megszólítását célozza, környezeti szemléletformálás témakörben.
Magyarországon évente összesen körülbelül két Gellért-hegynyi szemét keletkezik. Az OKTF Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) adatai szerint csak a lakosság több mint 3,7 millió tonna hulladékot termel, ami fejenként átlagosan napi 1 kg-ot jelent. A lakossági hulladék jelenleg több mint 60 százaléka hulladéklerakókba (szeméttelepekre) kerül.
A filmpályázatunk keretében olyan eredeti, kreatív kisfilmeket várnak, amelyek a pályázat célját valósítják meg képekben. Éppen ezért – kapcsolódva a 2015. évi Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányhoz – a következő mottót került kiválasztásra az idei filmpályázathoz: „Hozz ki többet kevesebből!”
Az alkotóktól azt kérik, fogalmazzák meg képekben – egy kisfilmben -, mi jut eszükbe erről a mondatról, mit jelent ez a számukra, ha a környezettudatosságra, a hulladékokkal való felelős bánásmódra gondolnak.
Pályázni három korosztályban lehet:
• Tinik (14 – 18 év közöttiek)
• Fiatalok, de már felnőttek (19 – 30 év közöttiek)
• 30+ (30 év felettiek)
A DÍJAK
Mindhárom kategóriában az első három helyezettet jutalmazzák, valamint a zsűri várhatóan különdíjat is odaítél.
A Tinik korosztálya esetében a díjak:
• 1. helyezett: 300.000 Ft értékű vásárlási utalvány
• 2. helyezett: 200.000 Ft értékű vásárlási utalvány
• 3. helyezett: 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány
Különdíj: 50.000 Ft értékű vásárlási utalvány
A Fiatalok, de már felnőttek korosztály esetében a díjak:
• 1. helyezett: 500.000 Ft értékű vásárlási utalvány
• 2. helyezett: 300.000 Ft értékű vásárlási utalvány
• 3. helyezett: 200.000 Ft értékű vásárlási utalvány
Különdíj: 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány
A 30+ korosztály esetében a díjak:
• 1. helyezett: 500.000 Ft értékű vásárlási utalvány
• 2. helyezett: 300.000 Ft értékű vásárlási utalvány
• 3. helyezett: 200.000 Ft értékű vásárlási utalvány
Különdíj: 100.000 Ft értékű vásárlási utalvány
A filmek beküldési határideje: 2016. május 1. 23:59 óra
Bővebben: http://szelektalok.hu/filmpalyazat2016/