- 2021. március 29., hétfő - 9:48
Kihirdetésre került a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatás-fejlesztési kutatási pályázata, amelyre azok a kutatók vagy kutatóintézetek jelentkezhetnek, akiknek ez a kutatási területük. A pályázat kereösszege 200 millió Ft és egy pályázó akár 20 millió Ft-tal is támogatható.
Az MTA a pályázat kiírásával olyan nemzetközi mércével mérve kiemelkedő, a magyar közoktatás problémáinak megoldása szempontjából releváns kutatómunkához kíván támogatást nyújtani, amely bővíti a terület kutatási kapacitását, felgyorsítja a legújabb nemzetközi kutatási eredmények hazai megismertetését és alkalmazását, segíti fiatal kutatók képzését és pályára állását, erősíti a magyar kutatóműhelyek nemzetközi beágyazottságát, továbbá hozzájárul az oktatási intézmények és a kutatóhelyek közötti kapcsolatrendszer kiépítéséhez.
Pályázatot nyújthatnak be felsőoktatási, különösképpen a pedagógusképzéssel foglalkozó felsőoktatási intézményekben foglalkoztatott főállású oktatók vagy kutatóintézetek által foglalkoztatott kutatók, akik a kutatási pályázatban bemutatott szakterületen jelentős szakmai eredményeket értek el.
A pályázatot benyújtó személynek (kutatócsoport vezető) a pályázat benyújtásának dátumát megelőző legalább 3 évvel korábban megszerzett PhD-fokozattal kell rendelkezniük. A pályázónak (kutatócsoport-vezetőnek) kutatócsoportot kell létrehoznia.
A kutatásnak ki kell terjednie az MTA Elnökségének határozatában megjelölt prioritásokra is, melyek a következőek:
- az olvasás-szövegértés, a matematika és a természettudomány terén a nemzetközi felmérések által hangsúlyosan jelzett problémák okainak feltárása és a megoldást elősegítő, a gondolkodást hatékonyan fejlesztő, a megértést és a tudás alkalmazását segítő tanulási és tanítási módszerek kidolgozása és hatékonyság-vizsgálata;
- az iskolai kudarcok és a lemorzsolódás kutatása, a korai prevenciót szolgáló módszerek kidolgozása és hatékonyság-vizsgálata;
- a fiatalok történelmi tudatának fejlődésében, az idegen nyelvek, a művészeti kultúra és az egészséges életmód aktív elsajátításában a hazai közoktatás sajátos hiányosságainak feltárása és a megoldásukat elősegítő módszerek kidolgozása és hatékonyság-vizsgálata;
- a speciális helyzetű tanulók integrálására, a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok felzárkóztatására irányuló programok kidolgozása és hatásvizsgálata;
- továbbá az oktatás átfogó digitalizációjával kapcsolatos problémák megoldására irányuló kutatások
A pályázat keretében megvalósuló kutatómunkának erősítenie kell a pedagógusok, közoktatási intézmények illetve kutatók, kutatócsoportok közötti kapcsolatot, a tudományosan megalapozott fejlesztés szemléletmódját, segíteni az eredmények alkalmazását. Ennek legfőbb módja a lehető legtöbb pedagógus közvetlen bekapcsolása a kutatócsoport munkájába.
A pályázat keretösszege 200 millió Ft, a pályázatonként kiosztható maximális évi összege 20 millió Ft.
A pályázatok benyújtási határideje 2021. május 14. 16:00
A felhívás itt érhető el.