- 2019. november 15., péntek - 14:48
2020-ban is megjelennek a Magyar Falu program pályázati felhívásai, így az 5000 fő alatti lakosságszámú települések önkormányzatai a jövő évben is nyújthatnak be pályázatot többek között út-és járdafelújításra, eszközbeszerzésre, óvodafejlesztésre vagy közösségi tér felújítására, de újabb támogatási területek is (pl. csapadékvíz elveztés) bekerülnek a programba. Bővebb információ és előminősítésre jelentkezés alább!
Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Hírlapnak tett nyilatkozatában elmondta; az ötezer lélekszám alatti kistelepülések, azaz a kedvezményezett települések 96 százaléka, vagyis 2759 önkormányzat már pályázott a Magyar Falu Program valamely alprogramjában, kiemelte továbbá, hogy 1213 egyházközség is regisztrált már.
Eddig tizenegy célterület esetében történt meg az eredményhirdetés, az ehhez tartozó 45 milliárd forintnyi támogatás pedig már ott van a nyertes településeknél. Összesen 4254 projekt indult vagy indul majd el országszerte, jelen állás szerint az érintettek 76 százaléka, azaz 2175 település örülhet „vallhatja magát nyertesnek valamely alprogramban”.
A kormány hosszú távra tervezi a programot, évtizedes támogatásokban gondolkodnak az illetékesek. Gyopáros szerint folyamatosan vizsgálják, valamint dolgozzák fel a visszacsatolásokat. Az már most látszik, hogy voltak olyan pályázati célok, melyeknél jelentős többletforrásigény jelentkezett. Ezeket figyelembe veszik a következő évben. Ráadásul, a tervezhetőség érdekében, hamarosan közzéteszik a 2020-as támogatási területeket, amelyek már ismert, de új elemeket is tartalmaznak majd, az első két évben az összköltségvetés megközelíti majd a 400 milliárd forintot. Jelentkezés előminősítésre alább!
Forrás: Magyar Hírlap