- 2020. augusztus 11., kedd - 14:57
Megvalósult Kisharsány Község Önkormányzatának útfelújítást és közterület karbantartó eszközök beszerzését célzó projektje, melyhez a Vidékfejlesztési Program keretében 17,55 millió forintos Európai Uniós és hazai támogatás volt biztosított.
A Vidékfejlesztési Program külterületi utak fejlesztését és utak karbantartásához szükséges erő-és munkagépek beszerzését támogató pályázatán elnyert 17 548 559 forintos vissza nem térítendő támogatás a korszerű gépek beszerzéséhez és az utak korszerűsítéséhez járul hozzá Kisharsányon. A kedvezményezett a támogatás révén megvalósuló projekt keretében összesen 549 m-en újított fel külterületi utat, valamint beszerzésre került egy tolólap, egy sószóró, egy árokásó és egy szárzúzó. A támogatás mértéke a projekt teljes költségének 90%-a. Az eszközök beszerzése a tavalyi évben, 2019 márciusában valósult meg, a felújított út pedig 2020. június 24-én került átadásra.
Kisharsány Baranya megyében, a Siklósi járásban található község. Kisharsány község korábban is részt vett pályázati konstrukcióban, támogatást nyert el az „EFOP-4.1.7-16 - A közösségi művelődési intézmény- és szervezetrendszer tanulást segítő infrastrukturális fejlesztései” és a „TOP-3.2.1-16-BA1 - Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” felhívások keretében is.
A VP6-7.2.1-7.4.1.2-16-os kódszámú, „Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése” című pályázat célja a vidéki térségekben élők életminőségének javítása, az elérhetőségének fejlesztése, a földrajzi mobilitás elősegítése, ezeken keresztül alapvető szolgáltatások a térség gazdaságának fejlesztése. A pályázat keretében lehetséges az útfejlesztés, a gépek beszerzése, vagy akár mindkét célterület pályázása is. A támogatás összege útépítés esetén maximum 100 millió forint, gépbeszerzés esetén maximum 10 millió forint lehet, az igényelhető vissza nem térítendő támogatás intenzitása járási kategóriától függően 78-95%.