- 2022. december 15., csütörtök - 13:48
Zalacsány Község Önkormányzata 98,38 millió forint hazai és Európai Uniós támogatást nyert el külterületi útjai fejlesztésére.
A projekt keretében Zalacsány örvényeshegyi településrészén több szakaszon teljesen megújult és aszfaltozásra került a korábban jelentősen kátyús, több, mint 30 éve épült útburkolat, kiépítésre került a vízelvezetés. A korábban burkolat nélküli és vízmosásokkal gyakran érintett köleshegyi feljáró új aszfalt burkolatot és vízelvezető csatornát kapott. A beruházás 2022 novemberében fejeződött be.
Az ünnepélyes átadáson Nagy Bálint, országgyűlési képviselő, közlekedési államtitkár mondott avatóbeszédet. Nagy Lászlóné a település polgármestere elmondta: „Településünk életében az elmúlt évtizedek legnagyobb beruházását valósítottuk meg sikerrel az utak felújításával. A települési infrastruktúránk látványosan fejlődni tudott, közintézményeink megújultak, energiaellátásuk jelentős részben megújuló energiával biztosított, mely a jelenlegi gazdasági környezetben nagy segítséget jelent a településen.”
Zalacsány Község Önkormányzata több pályázati konstrukción vett részt az utóbbi években. Az önkormányzat támogatást nyert el többek között a Vidékfejlesztési Programban meghirdetett településképi pályázaton az ifjúsági klub felújítására, a Balatoni Fejlesztési Tanács által kezelt pályázaton közösségi park létrehozására, és a Magyar Falu Program keretében több bel- és külterületi út szakaszainak felújítására kapott jelentős támogatást.
A VP6-7.2.1.1-21 – „Külterületi helyi közutak fejlesztésének támogatása” pályázat célja az önkormányzati tulajdonú, vagy önkormányzati vagyonkezelésben levő külterületi helyi közutak fejlesztése. A fejlesztés közvetlenül járul hozzá a vidéki térségekben élők életminőségének javításához, az alapvető szolgáltatások elérhetőbbé tételéhez, illetve megteremtéséhez, a földrajzi mobilitáshoz, mindezen keresztül pedig a térség gazdaságának fellendítéséhez. Az igényelhető, vissza nem térítendő támogatás maximális összege 300 millió forint és a támogatás intenzitása 95 % volt.
Forrás: Zalacsány Község Önkormányzata