- 2017. június 13., kedd - 11:45
Várhatóan a következő egy-két hétben jelennek meg az idei Tanyafejlesztési Program pályázatai, erre a célra költségvetési forrásból 1 milliárd 225 millió forintos keret áll rendelkezésre - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken pénteken.
- 2017. június 8., csütörtök - 10:29
Valamennyi vidékfejlesztési pályázatot kiírták a határidőig, 68 pályázatot hirdettek meg összesen mintegy 1300 milliárd forint értékben március 31-ig - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának ülésén.
- 2017. május 14., vasárnap - 12:54
2017. május 11-én jelent meg a hír, miszerint a Miniszterelnökség pontosította a Vidékfejlesztési Program pályázati felhívásaihoz készült Általános Útmutatóját, amelynek köszönhetően a Kifizető Ügynökség jóváhagyása esetén a közjogi szervek is mentesülhetnek a biztosítéknyújtási kötelezettség alól.
- 2017. április 28., péntek - 19:40
Megjelent a Magyar Vidék kínálatát bemutató Top Vidékjáró Utazási Magazin, amely a piacon egyedülálló módon mutatja be a vidéki Magyarországot, a maga hagyományaival, kultúrájával, programjaival, sokszínűségével. A magazinban kiváló korábbi nyertes pályázatokból megvalósult beruházások is bemutatásra kerülnek, így a most pályázatot előkészítők számára ideális gyakrolati példákat, ötleteket tud adni! Mivel több alkalommal jeleneik meg az évben kitűnően alkalmas a már megvalósult beruházások kommunikációs céljaira is! (A képen a varsányi Kézművesporta látható)
- 2017. április 17., hétfő - 15:31
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása” című (VP6-6.4.1–16 kódszámú) felhívás benyújtási időszaka. A támogatási kérelmek benyújtására 2017. május 8. napjától 2019. május 14. napjáig van lehetőség. Az első értékelési határnap 2017. június 8-a, vélhetően a nagy igény miatt már akár az első körben, tehát eddig a dátumig kimerülhet a támogatási keret, így a támogatási kérelmeket, érdemes június 8-ig benyújtani!
A kiemelten kedvező feltételek miatt már most rendkívül nagy a pályázat iránt érdeklődők száma, ezért érdemes mielőbb megkezdeni a pályázat benyújtásához szükséges előkészületeket, melyben nagy segítséget jelenthet szakembereink segítsége és az ingyenes előminősítés, melyre alább jelentkezhetnek.
- 2017. április 1., szombat - 0:08
A Miniszterelnökség a Vidékfejlesztési Program minden 2014-2020-ig szóló pályázati felhívását megjelentette március végével. A Vidékfejlesztési Program 2015. augusztusi megjelenése óta a Miniszterelnökség összesen 68 darab felhívást jelentetett meg.
- 2017. március 19., vasárnap - 15:12
A kiírásra váró vidékfejlesztési pályázatokról készített elemzést a Takarék Agrár Központ. Az elemzés szerint VP keret közel 94 százaléka már megtalálta a célját. A Takarék Agrár Központ hangsúlyozza, a Vidékfejlesztési Program ebben az évben kifut, e hónap végéig az utolsó pályázatokat is kiírják – még 13-at –, ezért most kell a beruházásokat megalapozni! „Ehhez a soha nem látott mélységekben lévő kamatszint is erős motiváció” – jegyezték meg.
- 2017. március 11., szombat - 16:26
Jelentős késés tapasztalható a vidékfejlesztési pályázatok feldolgozásában, egyes pályázatok értékelése már több, mint 1 éve zajlik. A pályázók türelmetlenek, hiszen piaci körülmények között nem életszerű, hogy akár 1,5 évet is várni kelljen egy beruházás elindítására. De sokan várnak még, hiszen egyeltalán nem mindegy, hogy adott esetben 50% támogatással, vagy anélkül valósítják meg a beruházást. Várni olyan esetekben nagyon nehéz, ahol egy épület államgmegóvása lett volna a cél, és az időjárási körülmények a hónapok elteltével komoly károkat okozhatnak a beruházás tárgyában, a várakozás révén az egész beruházás léte kerül veszélybe. (A héten számolt be az RTL Híradó egy hasonló esetről a felpéci tájházzal kapcsolatban, ahol közel 1 éve várják a pályázati döntést - bővebben itt) Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Portfolio Agrárium 2017 elnevezésű konferencián március 8-án ismertette a késő értékelések menetrendjét.
- 2017. március 5., vasárnap - 15:53
Módosítás várható, a hamarosan megnyíló VP6-6.4.1-16 - "Nem mezőgazdasági tevékenységek beindítására és fejlesztésére irányuló beruházások támogatása" pályázat feltételeiben jelentette be a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön, a "Borjog és bormarketing 2017" konferencián Budapesten. Kis Miklós Zsolt jelezte, hogy az agrárvállalkozások több lábon állását lehetővé tevő úgynevezett diverzifikációs pályázatnál lehatárolási probléma adódott. Eredetileg nem mezőgazdasági vállalkozások is indulhattak volna a pályázaton, ugyanakkor nekik a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP) is adhat forrást, így ebből a pályázatból kizárják őket.
- 2017. február 15., szerda - 0:20
2017 áprilisban nyílik meg a falusi turizmus fejlesztését célzó pályázat, a pályázati felhívás már megjelent. Meglévő szálláshelyek felújítására, bővítésére, és új szálláshelyek létrehozására is lehet pályázni. A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg jelentős, 35,94 milliárd forint. Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 50.000.000 Ft, a támogatási intenzitás mértéke a fejlesztési helyszíntől függően: 50%, 60%, vagy 70%-os.
- 2017. január 30., hétfő - 16:23
Megjelent a VP6-7.2.1.4-17 Tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztései című felhívás. A pályázat során megvalósítható tevékenységek a tanyák háztartási léptékű villamos energia és vízellátás, valamint szennyvízkezelési fejlesztése. Célterület szerint egyrészt természetes személyek, másrészt önkormányzatok pályázhatnak. A támogatás összege minimum 200 ezer forint, az 1. célterület esetében maximum 6,2 millió forint, 2. célterület esetében maximum 50 millió forint. Az önkormányzatok esetében tanyányként maximum 8 millió forint lehet a támogatás összege. A támogatási kérelmek 2017. március 31-től május 2-ig beadhatók.
- 2017. január 23., hétfő - 0:07
A VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 "Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése" című pályázat az első értékelési határnapig 2017. február 6-ig még biztosan benyújtható. Amennyiben nincsen túligénylés, még ezután is.
Ingyenes előminősítési szolgáltatásunkra a cikk alján található űrlap kitöltésével tud jelentkezni!
A felhívás feltételeinek megfelelő projektek az 1. célterület esetében maximum 100 millió Ft, a 2. célterület esetében maximum 10 millió Ft (konzorcium esetében maximum 20 millió Ft) vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.
FONTOS információ, hogy a korábbi tervezetekhez képest meglévő szilárd burkolatú utak felújítására is lehetőség van, de csak tanyás térségekben!
- 2017. január 19., csütörtök - 1:25
2017 az eredmények és a megvalósítás éve lesz a vidékfejlesztési pályázatok terén. A 2020-ig szóló 1300 milliárdos pályázati keret több, mint 86%-át meghirdették 2016 végéig. A kiírásokra nagyon komoly pályázói érdeklődés mutatkozott, sok esetben jelentős volt a túligénylés. Az első eredmények hamarosan közzétételre kerülnek, és elindulhat a megvalósítás időszaka, számos nyertes pályázó részére! Nézze meg a Miniszterelnökség tájékoztató videoját a 2017-es pályázati menetrendről a cikkünk felett!
Ne maradjon le a 2017-es pályázati dömingről - szinte naponta jelennek meg és indulnak el az új pályázatok!
Két megoldást is ajánlunk, hogy mindenről időben értesüljön:
Napi Pályázati Értesítő e-mailben - bővebben itt!
Pályázati Hírek Pro mobilallplikáció azonnal értesítésekkel - bővebben itt!
- 2017. január 1., vasárnap - 22:45
Az áprilistól beadható új pályázaton vidéki mikrovállalkozások nem mezőgazdasági tevékenységeinek beindítására és fejlesztésére igényelhető vissza nem térítendő támogatás, legfeljebb 160 000 euró (mintegy 50 millió forint) összegig. A támogatási intenzitás a projekt megvalósulási helyétől függően elérheti a 70 százalékot. A pályázat keretében falusi turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése, nem mezőgazdasági termék-, szolgáltatás- és technológiafejlesztés, továbbá műhely, bemutató tér és interaktív bemutatókhoz szükséges fejlesztések valósíthatók meg.
A részletes felhívás alább érhető el!
- 2016. október 3., hétfő - 1:27
Az ősszel újabb pályázati dömping várható a Vidékfejlesztési programban, az év végéig mintegy 200 milliárd forint keretre jelennek meg kiírások - mondta Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden háttérbeszélgetésen, Budapesten. Emlékeztetett: a 2014-2020 közötti programban 1300 milliárd forint keret áll rendelkezésre, ebből 900 milliárd forintnyit már meghirdettek. Kis Miklós Zsolt az eddigi tapasztalatokról elmondta, a beérkezett pályázatok azt mutatják, jól mérték fel a pályázati területeket, hiszen a kiírások többségnél túljelentkezés van.