- 2016. szeptember 11., vasárnap - 16:39
Várhatóan november közepétől lehet a benyújtani a pályázatokat a VP6-7.2.1-7.4.1.2-16 - vidéki térségek kisméretű infrastruktúrájának és alapvető szolgáltatásainak fejlesztésére - Külterületi helyi közutak fejlesztése, önkormányzati utak kezeléséhez, állapotjavításához, karbantartásához szükséges erő- és munkagépek beszerzése elnevezésű felhívásra. A felhívás feltételeinek megfelelő projektek az 1. célterület esetében maximum 100 millió Ft, a 2. célterület esetében maximum 10 millió Ft (konzorcium esetében maximum 20 millió Ft) vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek. Ingyenes előminősítésünkre a cikk alján található űrlap kitöltésével jelentkezhet.
- 2016. augusztus 14., vasárnap - 18:24
A Vidékfejlesztési Program (VP) több kiírása esetében jelentős a túligénylés a pályázók részéről, a legnagyobb összegre a szarvasmarha-ágazat szereplői nyújtottak be pályázatot - mondta a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára pénteken Bonyhádon.
Kis Miklós Zsolt a XX. Bonyhádi Állategészségügyi és Állattenyésztési Tanácskozás országos agrárfórumán elmondta: a 2014-2020-as, 1300 milliárd forintos program keretében tavasszal a három nagy állattenyésztési ágazat - a baromfi-, a sertés- és a szarvasmarha-tenyésztés - számára meghirdetett, 20-20 milliárd forintos keretösszegű pályázati lehetőség várhatóan nem lesz nyitva két éven át, mivel az első pályázati szakaszban négyszeres volt a túligénylés.
- 2016. július 5., kedd - 10:29
Az öntözött területek növelését célzó beruházások eredményes megvalósítása érdekében döntött a Miniszterelnökség a Mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című pályázat módosításáról. A hamarosan megjelenő módosulás eredményeként változások várhatóak a pályázati feltételekben, valamint a támogatási kérelmek benyújtása 2016. július 6-a helyett 2016. augusztus 1-től nyílik lehetőség.
- 2016. június 21., kedd - 9:07
Az egyházi kulturális örökség turisztikai fejlesztésére nyílik lehetőség 7,3 milliárd forintos keretösszegig a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében. A pályázaton 200 millió és 1,5 milliárd forint közötti vissza nem térítendő támogatás nyerhető el - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
- 2016. június 20., hétfő - 13:54
A Kormány 1312/2016. (VI. 13.) Korm. határozata szerint a Földművelésügyi Minisztérium irányítása alatt álló Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2017. január 1-től megszűnik. A kormány határozata szerint az MVH feladatait a Miniszterelnökségnek, a Földművelésügyi Minisztériumnak, az államkincstárnak, és a kormányhivataloknak kell átvenniük 2017. január elsejéig. Az átalakítás hosszú hónapokat is igénybe vehet, ami veszélyeztetheti a támogatások zökkenőmentes kifizetését.
- 2016. június 8., szerda - 15:58
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „ Egyedi szennyvízkezelés” című (VP6-7.2.1.2-16 kódszámú) pályázat - korábban közzétett - felhívásban foglaltaktól eltérően a támogatási kérelmek benyújtására további 2 hónapot biztosítanak, így az első szakasz zárásának napja 2016. augusztus 15-re módosult.
- 2016. június 1., szerda - 9:17
Több mint háromszoros igény jelentkezett a Vidékfejlesztési Program településfejlesztési pályázatára, amelyet 2016. május 26-án – a forráskeret kimerülése miatt – függesztett fel az Irányító Hatóság.
- 2016. május 23., hétfő - 14:15
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Településképet meghatározó épületek külső rekonstrukciója, többfunkciós közösségi tér létrehozása, fejlesztése, energetikai korszerűsítés” című (VP-6-7.4.1.1-16 kódszámú) felhívás vonatkozásában a kötelezettségvállalási keret kimerülésére tekintettel, a Felhívás 4.3. pontjában foglaltak és a 272/2014. (XI.5.) Korm. rendelet 53. § (1) bekezdése alapján, az Irányító Hatóság a támogatás benyújtásának lehetőségét a jelen közlemény honlapon való megjelenését (2016.05.23.) követő harmadik naptól felfüggeszti. FIGYELEM: a határidő így 2016. május 26. csütörtök 23:59. A vonatkozó MVH közelemény elérhető itt!
- 2016. május 8., vasárnap - 1:08
Kapkodás, téves rémhírek a felfüggesztésekről, egymás "spannolása" ez jellemzi a magyar vidéket a legnépszerűbb vidékfejlesztési pályázatok megjelenése kapcsán a palyazatihirek.eu szerkesztőinek tapasztalata alapján. A kapkodásban a pályázók a mielőbbi, lehetőleg első napon történő beadásra helyezik a hangsúlyt, a gyakran hiányos, tartalmilag megalapozatlan, és nem előkészített anyagokkal.
A rémhírkeltés ezt mindenben támogatja, mint ahogy az is alapvető és magától értetődő, hogy "kapcsolat" nélkül, nincs értelme próbálkozni.
A Miniszterelnökség észlelve a fentieket alátámasztó folyamatokat közleményt adott ki, melyet az alábbiakban közlünk.
- 2016. május 2., hétfő - 8:00
Május 2-án reggel végre megnyílt a már korábban több alkalommal elhalasztott benyújtási lehetőség a „Településképet meghatározó épületek rekonstrukciója....” című (VP-6-7.4.1.1-16) felhívásnál. Április 27-én ismét több ponton lényeges módosításra került sor a felhívásban, melynek értelmében a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 26,88 milliárd Ft-ra csökkent, és célterületekenkénti bontásban részletezésre került. Bővült az önállóan nem támogatható tevékenységek köre, emellett a felhívás több tekintetben is pontosításra került. A korábbi években ÚMVP támogatott épületek nem lesznek támogathatóak!
- 2016. április 15., péntek - 9:20
A 2000 lakos egyenérték alatti települések autonóm és természetközeli szennyvízkezelésének széles körű megvalósítása érdekében döntött a Miniszterelnökség az „Egyedi szennyvízkezelés” című pályázati felhívás módosításáról és a támogatói kérelmek benyújtási határidejének megváltoztatásáról.
- 2016. április 4., hétfő - 10:02
Mintegy kétmilliárd forinttal támogatja a kormány 2016-ban az egyházak hitéleti tevékenységét és közösségépítését, valamint az egyházi épített örökség megóvását, megújítását. Ebből az összegből több mint 250 templom újul meg és több mint 300 közösségi program valósul meg Magyarországon és a határon túl.
- 2016. március 4., péntek - 16:21
A Miniszterelnökség az átláthatóság és az egyszerűség érdekében a Vidékfejlesztési Program pályázatainak üzleti terv dokumentációját módosítja, amely elsősorban az 50 millió forint teljes projektösszeg alatti beruházásokat érint.
- 2016. február 29., hétfő - 2:20
Módosítások várhatóak a VP 6.7.4 "Településképet meghatározó épületek felújítása..." és a VP 7.2.1.2 "Egyedi szennyvízkezelés...." felhívásaiban, mely során tisztázásra kerülnek a legtöbb félreértésre okot adó kérdések, valmint módosulhat a beadási lehetőség megnyilásának a dátuma is. Kis szerencsével tehát a pályázók nyugodtan tölthetik a húsvétot családjukkal!
- 2016. február 26., péntek - 12:09
A Vidékfejlesztési Programban külterületi helyi közutak fejlesztésére, önkormányzati utak kezelésére a kormány áprilisban tervezi megnyitni a forrást 18,4 milliárd forint keretösszeggel, a támogatás várható intenzitása 75-95% lesz és maximum 50 M Ft lesz igényelhető útfelújításra. 10.000 fő alatti települések külterületén lehetséges a fejlsztéseket megvalósítani.
Regisztráljon ingyenes előminősítésünkre és felkészítő tanácsadásunkra alább!